Egy baráti beszégetésben felmerült és körülrágott témának listásítását szeretném elétek tárni. A képregénykiadás az aranykorát éli, soha ennyi és ekkora választék nem volt. Szemtanúi voltunk/vagyunk hatalmas bejelentéseknek, váratlan visszatéréseknek. Voltak azonban kisebb virágzások, amik hagytak maguk után áldozatokat, amik a megjelenés formája/vagy a gazdasági helyzet miatt nem kaptak folytatásokat.

1, A Torony- Egy Kacsa szíve Az 1 kiadványos Dragon Rouge kiadó 2005-ben hozta ki az albumot, miután a sorozatot és a kiadót is elnyelte a feledés. Joann Sfartól azóta megjelentek munkák, de a Donjon sorozat máig nem került újra elő. Az Album a Torony Fénykorát bemutató Zenit sorozat első része, de önállóan is érthető, kerek és veszettül szórakoztató fantasy-paródia, kaland egy Kacsáról, aki botcsinálta hőssé válik, hogy első küldetéseként Marvinnal a Sárkánnyal kiegészülve megmentsék a Tornyot egy minden korábbinál nagyobb fenyegetéstől.

2. XIII Van Hamme és Vance képregénye kétszer is megpróbálkozott Magyarországon, de 3 a magyar igazság. A belga akció-thiller képregény amnéziás főszereplője első körben 1995-ben mutatkozott be A Semic X-07 akciómagazinban, ahol Largo Winch-el (ami szintén lehetne a lista tagja, de álljon akkor ehelyütt) osztozva 2 számra kettéosztva, fekete-fehérben, nyugati képregényfüzet méretben jelent meg első albumjuk. 2004 végén pedig a Krak kiadó próbálkozott meg, immár eredeti formátumban, színesen, albumméretben. A sorozat 4 kötetet élt meg 2005 végéig, amikorra a képregénykiadást elérő válság és a mainál sokkalta egysíkúbb képregényvásárlói érdeklődés eltüntette a folytatásokat és a kiadót is, Egy ideig voltak pletykák, hogy visszatérhet az első próbálkozás fekete-fehér formájába a folytatás, miközben egyre akciósabb árakon találtak gazdára a megmaradt készletek, de mint látható abból nem lett semmi. Ma már kicsit más világ van, vajon lenne helye, van rá esély, hogy újra a partra mossa a titokzatos tetoválású, múltjára nem emlékező férfit?

3. Vasember 1. sorozat Michelinie történetek. Mivel a Marvel Extra egy válogatássorozat volt, nem terveztek benne hizamosabb futásokat, de most, hogy jobban utána tud nézni az ember, tudvam hogy mi következett volna, marad némi hiányérzet. Vasember ugyan megkapta a szerény bemutatásait a hazai kiadásban, de botorság lenne azt mondani, hogy láttuk tőle még a legjavát. A Marvel Extra 3.-5. számában futó Szellem-történet egy nagyívű, és az egyik leghíresebb klasszikus történetet készíti elő prelűdként, a Páncélok háborúját, amiben bekövetkezik az, ami Szellemnek nem jön össze, sikerül lenyúlni Tony Starkot,aki hogy megakadályozza technológiája felhasználását átgázol baráton és ellenségen egyaránt. A Szellem részek nagyon jól megidézik a sorozatnak/korának azt a szegletét, ha csak 3 füzetre volt lehetőség, akkor ez a sztori kiváló választás volt és most már érdekes összevetni azt is, hogy használta fel végül a karaktert az MCU. A Páncélos Bosszúangyal fel felbukkan időről-időre, remélem egyszer sikerül visszakanyarodni ehhez az első megjelenéshez is és valamikor sor kerülhet a legnagyobb nemezis Mandarin bemutatására szintén..

 4. Metabárók Kasztja – Jodorowsky űreposzát 2008-ban hozta ki a Delta Vision 1. kötetként rögtön egy 190 oldalas kiadvánnyal. Sokan örültek a látványos rajzú Dűne újraértelmezésnek, de valahogy még sem hozta meg azt a sikert, ami a folytatás realizálásához szükséges lett volna. Mivel a Metabárók egy univerzumot képeznek az Incallal (a Pesti Könyv 2017 végén megkezdett Jodorowsky sorozatával) felmerül a kérdés, hogy lehetséges lesz-e újra a Metabáróknak, ebben a megújult piaci-helyzetben, olvasói körben?

5. Tini Titán Teknőcök – Sokak gyerekkorának kellemes emléke, a vasárnap reggeli Hagyd aludni a mamát és a papát rajzfilmblokk rajzfilmjei közt szereplő Tini Nindzsa Teknőcök, Eastman és Laird eredeti kultsorozatának az Archie kiadó által ehhez a sorozathoz készített „gyerekbarátabb” koncepciója „Titán" átnevezéssel 1991-1995 között 39 számon keresztül volt a Semic a palettáján. A sorozat azonban hamar levetette a gyerekesebb vonulatot, és olyan komorabb történetek kerültek előtérbe, mint a Jövőutazás és a kiadás azon a ponton szakadt félbe, ahol igazán bedurvultak volna . Említésre méltó, a Kingpin 2016-2017-ben futott 8 számot megélő sorozata, ami az akkor futó animációs sorozat melléksorozataként kifejezetten a fiatalabb korosztályt célozta meg, de ez így, ilyen formán nem lett osztatlan siker, majd a képregénydömping el is sodorta. A listán talán ez az egyetlen, aminek a nullánál is kevesebb az esélye a folytatásra, mivel az Archie sorozatot reprintelő IDW is elakadt azok gyüjteményes újraközléseivel, de talán egyszer alakul majd úgy a világ, hogy Eastman és Laird eredeti sorozata a terítékre kerülhet.

6. The Punisher Vol1. – Tavaly ilyenkor még (valószínűleg a Fumax stábon kívül) senki nem gondolta volna, hogy lesz újra Conan képregény Magyaroroszágon.  De ha már a Hepiend magazinok, nálam ugyanannyira említést érdemlő a Megtorló is. Sokaknak Ennis  az alfa és omegája (bár nála sem lehet jelenleg azt mondani, hogy pár pletykát eltekintve mondhatnánk a NMKGY sorozatban, hogy Isten hozott újra Frank) nekem viszont a kezdő sorozat egyszerű B akciófilmes vonulata az, ami a legjobban bejött/bejön. 1990-ben a Hepiend Magazinban a Vér szaga minisorozat után, kaptunk egy kicsit az ongoingjából is (1,2,4) az A4 méretű füzet 7. számáig, ott viszont abbamaradt, ha vége volt a Rev sztorinak-ha nem és onnantól, a kiadvány utolsó 13. számáig már csak Conannak (Kullnak) volt helye. Én szívesen vennék kötetet, ami felveszi az ott letett folytatást, vagy ami ennek az időszaknak a Frankjét idézi meg. Hogy van-e rá lehetőség, az más kérdés. 

7. Star Wars Jedi Históriák – A Jedik és Sithek évezredes történetét bemutató space-fantasy minisorozatok a SW Marvelhez visszakerülése után kikerültek a kánonból és legendává avanzsáltak át. Mi hajdanán egy különszámban, majd a Semic Star Wars sorozatának részeként folytatásokban az első 2 minit, a Sith Birodalom Aranykorát majd a Bukását kaptuk meg. Aki szeretett elszakadni az eredeti idővonalas trilógiától, hogy egy más korba helyezve olvashassa a jedik és a sötét oldal örök harcát,, az megtalálta benne a számítását. A folytatások egy részét ugyancsak Anderson követte el és az a Tom Veitch, aki lerakta elénk a Sötét Birodalmat, mint egyfajta zárótrilógiát a Star Warshoz. Ha ezek a folytatások, ha tervben is voltak, el lettek söpörve a Semic csődjével, ahogy nagyobb szakadás még az említést méltó Hagyaték és a Régi Köztársaság Lovagjai is. Bár a Szukits 2011 óta ellátja a rajongókat az előddel ellentétben minőségi formátumú  Star Wars kiadványokkal, azok tartalmáról már megoszlanak a vélemények. Én is azon véleményen vagyok, hogy bár jó olvasni a régi ismerősök Marvel égisze alatt készült kánon-képregényeit, de valahogy mégis egysíkúak és súlytalanok, jó volna visszakanyarodni alkalmanként a legendék világába. Hogy erre maga a Marvel, mint jelenlegi jogtulaja az összes Dark Horse időszakos képregénynek ad-e lehetőséget, az jó kérdés…

8.  Az Új X-men – Grant Morrison X-men reformsorozatát 2007 végén indította el a Fumax, Kingpin méretben, az E-mint Eltörölni című kötettel. De az akkori vásárlói szám mellett nem volt akkora siker, így 2008-ban a kiadó már az Újvilág X-mennel  (Új Mutánsok) próbálkozott (akkor álljon itt a lista említés színtű részeként ez is) majd a válság elsöpörte az egész Fumax képregénykiadást évekre. A kötet jelenleg is ajándékként osztogatja a Fumax bizonyos vásárlási összeg felett, amiből látszik, hogy mennyivel jobb sorsra lenne érdemes. A Nagy-Marvel azonban ismételt, HC-sített, és duplázott, mert náluk megjelent a folytatás is jelenleg Birodalom címmel, de akkor felmerülhet a kérdés, hogy mire fel van a listán? Igaz kicsit előre sírás, de ilyen előzmények mellett kicsit kell aggodalmaskodni, hogy lesz-e lehetőségünk magyarul olvasni a folytatást? A Morrison éra még mindig csak az elején járunk, várna ránk Genosha további utóhatása, Quentin Quire bemutatkozása, és a ciklus egy olyan csúcspontja a Planet X-el, ami Ben bácsit leszámítva az egyik legmaradandóbb halállal (mert peeersze, hogy mindenki feltámad) szolgált.

9. Sninkel - Van Hamme fantasy történetének egy darebkáját kaptuk meg 1989-ben a Hírnök kiadó rövid életű képregényfüzet sorozatában. A plot rendkívül érdekes, Daar folyamatos háború súlytotta világán egy véres csata túlélőjét, a rabszolga J'on-t kiválasztja a Mindenható isten -aki megelégelte ennek a világnak a történéseit, hogy vessen véget a harcoknak, máskülönben elpusztítja azt. J'on-t feladata elvégzéséhez nagy erővel ruházza fel, de annak mibenlétét elmulasztja felfedni a fiú előtt. Az 5. füzetben megjelent epizód nem kapott folytatást a 7. füzt után megszűnt kiadványban, így maradva J'on küldetése legalábbis képregénykiadásilag a levegőben. 

10. Hellblazer/Constantine – Egyik vertigo kedvencem, mégis épp a Démonvadász az, akit egyenlőre úgy tűnik, hogy az új helyzetekben sem tud utat törni a polcokra, míg Preacher és Sandman újrázik. Elsőként a Míves cég mutatta be a figurát 2005-ben a Fekete Fehér Képregényantológiában, majd 2006-ban a jobb sorsra érdemes Vertigo antológiában jelent meg. De ahogy az már történelem, a Vertigo és az általa képviselt felnőttképregények akkor még zárt ajtókon/ablakon próbáltak bemászni kishazánkban, mostanában azonban úgy tűnik, hogy az ajtó nyitva áll már előttük is… reméljük, hogy Constantinét sem akkor láttuk utoljára, saját sorozatban. 

+ hogy ne legyen hosszú a lista :) : Terminátor – (Szukits) azok az utolsó részek és az újabb minik, X-akták, 

 Az Eaglemoss és a Hachette azért rátudott volna tenni erre a listára jópárat, de ők nem is ígértek többet, de álljon ehelyütt azért említés szintjén Thor, mert a  Nagy Marvel Ellövi az összes klasszikus futásnak az elejét, ami egyrészt jó, mert ennyit legalább kapunk, rossz, hogy ezek után lesz kedve bárkinek folytatni? 

Simpson család, a Zsoldos, Tintin.

Nehéz helyzetben vagyok ezzel a képregénnyel. Elolvastam, hagytam ülepedni, majd újraolvastam, hogy első benyomásaim róla még érvényben vannak-e, elkerülte-e a figyelmem valami. De igen és nem lett a válasz. Nekem nem működik a történet, még ha a kötet fele szórakoztatott is. Az első, amit kiemelnék, hogy maga a Hálátlanok Királyi Iskolája, mint intézmény az, ami bukott koncepció lett nálam... figyelem az írás spoileresebb.

Az iskola háttértörténete alapján ez egy remek wuxia alapanyag, de így nekem csak egy hatásvadász ponyva, ahol úgy érzem, mintha az író a saját világának a szabályait is félvállról venné… mert adva van egy orgyilkos nevelde, ami titkos, szigorú szabályrendszerrel bír és vélhetően sikeres orgyilkosnemzedékeknek adott otthont (bár nem látni sok John Wick karaktert), viszont ez a titkos iskola köztudomású, tudnak róla a neonácik, az utcai bandák meg a kartellek, és még úgy is gondolják, hogy hasznos meg rang, hogy az élet helyett ebben a speciális műintézményben sajátítsák el az emberölés csínját-bínját. Meg tud róla az FBI, KGB és CIA is, akiknek (legalábbis az utolsó kettőnek) biztos van megfelelő kiképzése. Arról nem is beszélve, hogy lényegében későbbi szembenálló felek tanulgatnak félig-meddig békésen egymás mellett. És ha itt meghal a nebuló, a nagy reménység, akkor senki nem indul véres leszámolásra au iskola ellen… stb.

Nekem a 2. füzet volt az abszolút mélypont, behányja a szereplőket, meg mutat valamit az oktatási módszerből. Mikor minden főbb szereplőnket úgy definiál (egy orgyilkos-növendékekről szóló képregényben), hogy különféle okokból (egyenlőre?) alkalmatlanok a szerepre, és bár nem vagyok gyilkos erre nagyon is igaznak érzem, hogy az élet a legnagyobb tanító és gyakorlat teszi a mestert. (Pl. Chico-n látszik a túliskolázottság, mert minden orgyilkosság jó alapja végigtombolni a fél várost szerelmi (?) féltékenységből.)

 A kapott házifeladat és a 3. füzet is meh… lehet könnyű elsiklani felette, de vajon ezt egy rasszista csaj, meg egy izomagyú orosz páros ezt vajon hogy oldja meg? Mindenki szuper nyomozó-emberismerő-gyilkos, csak az nem, akinek elvileg hazai terep lett volna. A Hálátlanok Királyi Iskolája arctalan fenyegetésként nehezedik a sorozatra, mert más értelmes funkciója nincs, Roxforthoz hasonlítani azért nem ér, mert itt ha misztikum is lengi körbe, az szerintem nem áll túl stabil lábakon.

Futottak még kategória a negatív epizódok listáján az 1. füzet, amiben megismerjük az élhetetlen Marcust, aki az a hajléktalan, aki a kövön fekszik, mert a karton az smafu és aki érdemes a hónapokig tartó megfigyelésre és beválogatásra, mert a homlokára van tetoválva, hogy Reagan a főellensége, (és akit érthetelen módon akar a rendőrség hirtelen nagy erőkkel lekapcsolni), ezért (is) lesz beválogatva az iskolába, mert hogy miért tette Lin Mester ezt,  az értelmesen nem lett elmagyarázva (számomra legalábbis nem). (Rettent nagy lenne a társadalomra nézve pozitív irányú hatás, ha likvidálná az Elnököt, miközben az iskola emberi hulladékokat okád ki magukból, akik most már változatos halálnemekkel tudnak szolgálni a valószínűleg továbbra sem társadalomjobbító céljaik elérése érdekében). Ezért is írtam, hogy ez így wuxiaként jól tudna működni, de így? A karakterek durva skiccként lógnak a levegőben, mindegyiküknél(!) itt-ott beletolva az arcomba, hogy ők az orgyilkos iskola érző-kételkedő nebulói, de mivel pont az iskola miatt, nem tudok érzelmileg azonosulni velük, így az a mindfuck mindnél, hogy ezeket az áldozatszerepre készítgetik fel, és egy Battle Royale-t fogunk kapni?

A Las Vegas-i kiránduláson kifejezetten jól szórakoztam, itt jött ki legjobban a rajz-színezés, és a lendületes akció, aztán a befejezés kellően keserédes volt, mert ezek nem csak elméletben, gyakorlatban is hullajelöltek, ha kicsit is állnak az Iskola szabályai.

Deadly Class minek nevezzelek? Szomorúan olvastam, hogy Remender életének személyes momentumait írta ki ezzel magából. Reméljük sikerült. Eladni biztos. Meg széthúzni is, mert 30+ résszel megy ez a (6 szám alapján agyatlan) akcióorgia. Sorozat is lett belőle. De én olvasás közben úgy gondoltam, ha kevésbé lenne ponyvás a megvalósítás, ha ezt a hatásvadász orgyilkos dolgot sztornózzuk és a realitások talaján jobban állva egy fiatalkorú bűnözőknek fenntartott középiskola lett volna az alap, akkor minden más, ami a képregényben megtalálható jobban tudott volna működni.

Verdikt: Nem is tudom. 1-nek elment és gy esélyt még kap, hogy hová fejlődik és hová nem a sorozat. (viszont előre is sajnálatos, hogyha ragaszkodik a kiadás az eredeti a tpb-füzetstruktúrához, akkor a következő kötet már csak 5 a 2. pedig csak 4 füzetnyi tartalmmal szolgál majd.)

Mikor kiderült a Marvel Legendák első (megjelenésnek is zöld utat kapott címe) nem örültem. Azt láttam, hogy na… megint Pókember, akit bármennyire is imádok, már megint elbitorol egy helyet egy új antológia-sorozatban. A kiadó hiába kommunikálta azt, hogy ez a rosszfiúkról fog szólni, ők fogják ellopni a showt- én nem hittem neki. Aztán mikor kinyitottam és láttam, hogy ilyen nevesincs-B listás gazok, mint az Ufók meg Kereszttűz és csapata randalíroznak benne feltette a koronát a képregénnyel szembeni előítéleteim rakására.

Aztán elkezdtem olvasni… és imádtam! Pókember a kellő mértékben statisztálja végig a minisorozatot, a hangsúly tényleg nem rajta van. Egy jól megírt kis történet a bosszú és megváltáskeresés témakörében. Ősi toposz, de nagytöbbségben működik. Nincsenek túlírva a karakterek, de mindkét oldalban – ha nem is egyénileg- le van fektetve az a kis plusz, ami olvasmányossá teszi a történetet, és talán, ami a legfontosabb súlyuk van az általuk jelentett fenyegetésnek és a szuperbűnöző jelzőnek, helye van a háttérben húzódó félelemnek, hogy a Raft tömeges kitörése után tömegesen mászkálnak New Yorkban ezek az elemek.

Ezt az Új Bosszú Angyalai első történetének nem sikerült eladni, az Őrszem sztori első füzetje Roncsolóval valahol el is bagatelizálta, az utána lévők meg átléptek rajta, hogy új történetszálakkal foglalkozzanak. Persze lehet azt mondani, hogy miképp is lehet összehasonlítani egy elmekontrollos bandát egy puszta izomagyú képességeivel. De szerintem ez nem a képességek kérdése, hanem a kiállásé. Képességek nélkül nem szuperbűnöző a szuperbűnöző, de ha az író nem tudja elhitetni, hogy ezt a karakter is elhiszi magáról, akkor már oda a feszültség. Lásd másik példaként Elektrót, akinek azért képességeiből adódóan elég széles a palettája, mégis majd minden alkalommal sikerül csak rinyagép pofonláda lenni. Én azt vallom, hogy egy hős csak annyira tud jó lenni, amennyire felér hozzá az ellenségeinek galériája, és sajnos nagyon sok nagyobb potenciált rejtő szereplő sikkad el és válik a többszáz számukat taposó képregénysorozatok oldalain jobberré, csinálnak valamit-valamiért, arra jár a hős keresztülhúzza a számításaikat és lecsapja őket (vagy, ha nem azonnal, akkor a 2.-3, menetben). És teljesen mindegy, hogy az most egy bankrablás vagy egy város-világpusztító terv, kiveszett belőlük a fenyegetés. A hős nem halhat meg, tény. Hozzájuk viszonyítva több tucat pofonváltás után már nehéz ( ha nem lehetetlen) a gonosztevő karaktereket pár kivételtől felvezetni, hogy súlyuk legyen. Hol lehet akkor talán megfogni ezt, a saját szálaik beemelésével, még ha a 22 oldalas formátum kevés is erre, igaz más hatásmechanizmusokkal erre most jelenleg csak játékok világa és a mozivászon képes.

 Visszakanyarodva a képregényhez, kaptunk pár olyan szupergonosztevőt, akik ismét felkerültek a térképre (meg valószínűleg le is róla) de soha rosszabb 10 perc hírnevet nekik. Ráadásul kapott egy életszerű lezárást, ami újabb piros pont.

Verdikt: remek olvasmány, remek választás, köszönöm, hogy megismerhettem!

A Secret War – (Nick Fury) Titkos Háborúja lehetne egy remek történet. Vannak érdemei, amit nem lehet elvitatni őket- elsődlegesen remekül karakterizálja Nick Furyt és a világhoz/szuperhőstársadalomhoz való hozzáállását. Viszont minden történet egyik sarkalatos pontja, hogy a történet csak annyira jó, amennyire az ellenfél benne. Hisz nem homokzsákok ők, nem kellene beérnünk annyival, mert gonoszak, mert bosszút akarnak állni stb. A  történet itt elvérzik/nem működik. Lucia von Bardas egyszerhasználatos gonoszként lett bedobva egy ügyes tervvel – a technika alapú bűnözőket felszerelve általuk kíván terrortámadást intézni az Egyesült Államok ellen. Vagy destabilizálni azt. Nick Fury viszont rájön és innen a történet. És pont az a gond, hogy innen a történet. Kicsoda Lucia von Bardas? Annyi derül ki róla a történetből, hogy a USA kormánya ültette a helyére, Fátum Doktor valamilyen leköszönését követően. Oké, hát a kiválasztási folyamat nem sikerült valami fényesen, mert ezek szerint a hatalomra kerülése után rögtön elkezdett mesterkedni (vagy talán Fátum egy tervét folytatta, mert időrendileg sem jön össze). A motivációi annyira ködösek, kidolgozatlanok, hogy a tervével hiába használja ki/csavarja meg Bendis azt a több évtizedes ellentmondást – hogy egyes szupergonosztevőknek lehetetlen lenne finanszíroznia a szupergonosztevő létüket, erre árnyékot vet az, hogy na és miért teszi, amit tesz? Egyes bűnözőnek amúgy vannak az eredetükben korábbi történeteikben momentumuk, amik ezt a pénzügyi kérdést rendezik, tehát az ellenmondás sem akkora, mint elsőre látszik. Vörös Dinamó, Kereszttűz, vagy Lámpás Jack. A többiek zömének sem sikertelen bankrablás az elsődleges profilja. Míg másokat egyszerűen nevetséges ebben a kalapban látni: lásd Grizzly. A történet jó kirakós módjára összerakja a magánakció részleteit, kihagyva, a megkérdőjelezhető motivációkat, majd bedobja újra Luciát, immár öngyilkos módban. Ez már egyenesen kiábrándító, nem hagy sok maradadó nyomot az emberben. (amúgy SPOILER - nem hal meg).

 Fájlalandó, hogy egyúttal Daisy Johnson így mutatkozott be a Marvel Univerzumban. Olyan semmit mondóan.  

 Nehéz nem úgy tekinteni erre a történetre, mint egy elbaltázott lehetőségre. Hisz az ötlet alapvetően jó, más szereplőkkel, vagy a használtak motivációinak jobb kidolgozásával, ugyenez igaz Lucia Von Bardasra, vagy akár Fátum doktorra lecserélésével még akár nagyeseményként is működött volna, mert több volt benne, mint korának legtöbb túlhypolt eventpukkanásában. Dell’Otto festményei viszont szemet gyönyörködtetők. Pont.

Régóta érlelődött bennem, hogy némi puritán formát adva beálljak azok sorába akik kiírják magukból véleményüket/benyomásaikat a képregényműfaj újjabban örvendetes módon sűrűn/nagy számban és változatos témákban megjelenő kiadványairól. A dolog katalizátora végülis az lett, hogy mostanában nem sikerült felhúznom magam annyira, mint az Árvák kapcsán tettem. Egyszóval ez egy negatív hangvételű elemzés lesz, amit már az elején azért tompítani szeretnék. Kedvelem a Goboo kiadó Dragonéróját és (az Árvák kivételével) a Maximum Bonelli is egy igencsak várt válogatás nálam és hálás vagyok azért, hogy olyan címekkel ismertet meg bennünket, amik után a Dampyr első hazai megjelenésében található Bonelli kiadó bemutatás óta vágyakozom. No de ez az Árvák - na ezt nem értem. Sikere külföldön kétségtelen, én meg csak a bemutató kötet alapján akarok belekötni mindenbe, miközben nem tudom mit tud még nyújtani a sorozat - de úgy hiszem az első benyomásokon sokat áll vagy bukik a dolog.
Nem a kötet időrendi sorrendjében, inkább csak főbb szempontokba szedve, hogy mi bajom a karcsúcska pilot kötettel.

Figyelem ellövök bizonyos tartalmi elemeket, úgyhogy csak saját felelősségre a továbbiakban!

Világépítés - Na az nincs neki. Bedobja a történetindítót, hogy egy földönkívüli faj egy részecskesugárral leszanálja Európát, némi sokkhatás és ennyi. Ennyi, mert egy ilyen csapásnak úgy tűnik semmi hatása a bolygó többi részére, gondolok itt a klimatikus, gazdasági hatásokra, vagy egyszerűen olyan dolgokra, mint a döbbenet félelem kiszolgáltatottság érzete. Ráadásul egy ilyen után titkos szervezetek szabadon, háborítatlanul mászkálhatnak és fogdoshatják össze a megfelelő korcsoportú túlélőket, mert csak...

Az idegenek - Hát beléjük egy deka feszültség nem került így. Belelőnek a bolygóba, jó messziről, azt annyiban hagyják a dolgot, mert a kötet második felében kis időugrással már mi megyünk hozzájuk, elhárítani a fenyegetést. A földönkívüliek az ismeretlentől való félelmünk miatt működnek a legjobban, ha meg háborúsdit vívunk velük, akkor nem árt vélelmezni nekik valami körülírható motivációt. De a láttottak alapján ezek célbalőttek egyet, majd otthon maradtak. Ha ugyanarról a fajról beszélünk és nem valami gyalogjaikról, akkor a fizikai megjelenítésük szánalmas. Testi erővel/karmokkal harcol az a faj, ami tachyon sugárral operál.Ugyan már...

A gyerekek - főszereplőket csinálnak a traumatizált gyerkőcökből, mert belőlük aztán kiváló túlélési képességű katona lesz, persze csak miután elkell szenvedniük a maguk kis vesszőfutását. Ezzel csak két gond van. Én ilyen helyzetben nem arctalan/távoli idegenekben keresném az ellenfelet, hanem (és) abban a rendszerben/szervezetben, aki veszett medvét, meg ki tudja még mit rámküldve tizedel, miközben épp tűléltem egy tűzvihart. Másrészt iszonyat nagy erőfeszítések árán kiképzik a saját kis gyilkológépeiket, tök jó, de mi ellen? Ha találnánk itt valami logikát is, akkor csak élőpajzsok lehetnének a következő támadással szemben, viszont kontienespusztítő sugárfegyver ellen nem túl hosszú életű ez a golyófogó. Elbukik ezen a téren is a történet, mert lehet, hogy a körte és az alma esete, de ha már mindenből nyúlunk kicsit, akkor ér az összehasonlítás. A Végjátékban meg van a pontos oka, hogy miért nevelik ki a következő stratégákat, de itt csak egy gyalogos különítmányt állítanak ki úgy hogy valójában semmi információjuk az idegenekről. Ez olyan Starship Trooperes vagy tucatanimés/mangás annak negatív értelmében, megyünk egy szál kispuskával néhány mechával az ismeretlenbe gyalogsági harcot vívni. Heinlein nem forog a sírjában, hogy ebből ennyien toposzt csináltak, képtelen lévén értelmezni, hogy ő ezzel mit akart? Hát ezen a kifinomult és hatékony stratégián sokat gondolkozhattak... a klasszikus Végjátéki sci-fi megoldásnál ma még nem tudni jobbat, vagy ahogy a nagy Whitmore elnököt idézve: Atomot nekik! Atomot a bestiáknak!

A szérum - Már az epizódonként elaprózondó kiképzési történet sejteti, hogy ez inkább egy hígított olasz Battle royale lesz némi idegen elleninváziós körítéssel, de bedobtak egy olyan elemet is, aminél felnevettem. Legyen már az idegen bolygón levegő, mert így leveheted a sisakod, nem leszel arctalan. Kényelmes. De már most olyan ruhákat tervezünk, ami ellenáll mindenféle sugárzásnak, nektek 48 óránként létfontosságú, hogy adagoljátok magatoknak, (mert ha valami miatt elfogy majd ölhetitek egymást is emiatt is).

Verdikt - Imádom a sci-fit, imádom a képregényt. Ez mindkettő ezért is volt csalódás. Kidobott pénz számomra a kötet, de mivel faék egyszerűségű, nem is nyújt többet, mint a figyelemfelhívó 2-3 mondat, így az én hibám, hogy belesétáltam a csapdájába.